MEGJELENT 2018. ÉVI ÚJ KATALÓGUSUNK!

Általános információk az online foglalással kapcsolatban

Utazási feltételek elfogadása

A Lovasi Tourist Utazási Iroda – mint utazásszervező – meghirdetett programjaira való foglalással Ön elfogadta a Lovasi Tourist által közzétett utazási feltételeket. Utazási feltételeink valamennyi általunk szervezett utazásra érvényesek, függetlenül attól, hogy Ön közvetlenül irodánknál, honlapunkon keresztül online, vagy utazásközvetítő partnereinknél foglalta le utazását. 

Online és telefonos foglalás esetén megrendelése ugyanolyan foglalásnak minősül, arra ugyanazok a foglalási feltételek vonatkoznak, mint személyes megrendelésnél. Online ill. telefonos foglalását 72 órán belül írásban igazoljuk vissza, mellyel együtt megküldjük az Ön által már elfogadott utazási szerződésünket. A szerződés egyik aláírt példányát (a díjelőleg befizetése, átutalása mellett), postacímünkre kell visszaküldenie. Amennyiben a részvételi díjat (díjelőleget) a szerződésben feltüntetett határidőre nem fizeti be irodánk részére (vagy bankszámlánkra nem utalja át), úgy jogunkban áll azt lemondásnak tekinteni és az erre vonatkozó szerződési feltételeinket érvényesíteni.

 

Az On-line foglalás menete:

Kérjük, töltsön ki, ill. pipáljon ki minden mezőt, mert a rendszer addig nem engedi tovább a következő lépésre. Az árak tájékoztató jellegű árak. Az online rendszer nem tudja levonni az esetlegesen igénybe vett kedvezmények összegét, de a foglalás beérkezése után, a Lovasi Tourist a kedvezménnyel csökkentett részvételi díjról küldi meg az utazási szerződést és a számlát. A tényleges rendelés a Lovasi Tourist-tal történő egyeztetés folyamán eltérhetnek az itt feltüntetett áraktól! Amennyiben egy útra már nem lehet foglalni, mert az betelt, úgy kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben és tájékoztatják Önt egy másik időpont vagy hasonló út foglalásának lehetőségéről ill. van lehetőség telefonon az út telítettségéről érdeklődni még az online foglalás előtt.