2019. ÉVI AJÁNLATAINK ELŐFOGLALÁSSAL!

Előszó 2019. évi útjainkhoz

Ismét egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk. 2019-ben irodánk 25 éves évfordulóját ünnepeljük! Az elmúlt évtizedekre visszagondolva nosztalgikus pillanatok ragadnak meg. Kezdetekben, még csupán pár úti cél szerepelt kínálatunkban, elsősorban tengerparti nyaralóhelyek, mint Spanyolország és Görögország. Ezeket követték az első kulturális körutazásaink a közeli országokba, ahol olyan népszerű látnivalókat céloztunk meg, mint a Bajor kastélyok, illetve Prága és a dél-csehországi kastélyok. Kínálatunk ezen a téren évről évre nőtt, az ezredforduló derekán felfedeztük Európa szinte valamennyi országát. Autóbuszos utazásaink mellett úgy éreztük szükség van ismét kicsit megújulni, és nagyot álmodni, ennek eredményeképp belevágtunk a repülős utak szervezésbe is, elsőként Portugáliába, majd az arab világot, Dubai-t és Marokkót is megcéloztuk. Ezeket a nosztalgikus mozzanatokat elevenítettük fel, 2019. évi katalógusunk borítóján is, úgy, hogy közben valóra váltottuk egy újabb, már nagyon régóta dédelgetett álmunkat, azaz legújabb desztinációnkat, egy csoportos Földközi-tengeri hajóutat,  mellyel a 25 éves jubileumi fennállásunkra szeretnénk Önöket megörvendeztetni! Ezek ismeretében készítettük el legújabb katalógusunkat, melyben még további két vadonatúj utat kínálunk: Puglia, az olasz csizma féltve őrzött titka, ill. Isztambul, Bizánc mesés kincse. Emellett korábbi nagy utak is visszatértek ajánlataink közé, így 25 éves fennállásunk alkalmából minden eddiginél bővebb kínálattal állunk rendelkezésükre! Ezt hirdeti mottonk is: "AKI ÉL SOKAT LÁT, AKI UTAZIK MÉG TÖBBET!"

Élményekben teli utazást kívánunk Önöknek a Lovasi Tourist minden dolgozója nevében!

Hagemann-Lovasi Beatrix            Lovasi Zsuzsanna

ügyvezető                                     irodavezető