Svédasztalos reggeli ill. fakultatív 3-fogásos menüvacsora (Székelyudvarhelyen svédasztalos)
Erdély Románia legnagyobb és legváltozatosabb része, amely az ország közepétôl egészen az észak-nyugati feléig nyúlik ki, és magába foglalja az ország hegyes vidékének legnagyobb részét. Felbecsülhetetlen természeti adottsága évezredek óta elkápráztatta a térség kis és nagy népeit. Hatalmas erdôségei, bortermô dombvidéke és hósapkás bércei otthont tudtak biztosítani mindenféle népeknek. Gyönyörû hegyei, fennsíkjai, tavai ideálisak a pihenésre. Várai, kastélyai és települései köveirôl pedig visszaköszön a történelem. Erdély történelmet, legendát, álmot és valóságot idéz egyaránt magyarnak, románnak vagy szásznak. A történelmi Erdélyben esett meg a gyönyörû csoda – hiteti velünk az idô – hogy három nép élt benne, majd ezer esztendôn keresztül, megôrizve saját kultúráját, meggazdagodva egymás színeivel. Erdélyt gazdag, de hányatott történelmi múltja és sokat szenvedett népe tölti meg emberi tartalommal.
Program:
1. nap: A csoport reggel 5.30 órakor indul Veszprémből, az OMV-benzinkúttól. A nagylaki határ átlépése után továbbutazás Aradra, ahol megnézzük a Szabadság-szobrot, majd az Aradi vértanúk emlékművét. Ezt követően továbbutazás Vajdahunyadra, a vár megtekintése. Szállás Déván. (1 éj).
2. nap: Reggeli után először Szászföld „fővárosával”, Nagyszebennel ismerkedünk, majd továbbutazunk Berethalomra, a gótikus stílusban épült erődtemplom megtekintése, mely Erdély legismertebb temploma, és e mellett az UNESCO a Világörökség részévé is nyilvánította. Ezután folytatjuk utunkat Nagy-Küküllő két partján fekvő Segesvárra, ahol megnézzük Erdély legfestőibb középkori várnegyedét, mely a világörökség része, majd séta a hangulatos óvárosban (Nagypiac- kispiac tér, dóm, sétálóutca). Ezt követően Útközben Fehéregyházán megtekintjük a Petőfi Múzeumot, majd továbbutazás a szállásra. Szállás Brassó környékén (2 éj)
3. nap: Reggeli után látogatás Sinaia városába, a romantikus hangulatú park közepén található Peles-kastélyba. Az épület legnagyobb különlegessége a rengetegféle fából készült díszítés. Délután városnézés a meredek, sziklás hegyek által körülölelt, különlegesen szép fekvésű Brassó városában: Fő tér, Fekete-templom, mely a tűzvészben megfeketedett falairól kapta a nevét. Ezt követően a mesebeli Törcsvári kastélyhoz látogatunk el. Visszatérés a szállásra.
4. nap: Reggeli után első állomásunk Kézdivásárhely, az udvarterek és Gábor Áron városa. Városnézés után továbbutazunk a gyimesi csángók vidékére, ahol lehetőség van a híres csángó falvak és a Rákóczi-romvár megtekintésére. A déli órákban pihenőt tartunk Gyimesbükkön, a Deáki panzióban (fakultatív étkezési lehetőség). Ezt követően továbbutazás Csíksomlyóra a kegytemplomhoz, majd Csíkszeredán a Milleniumi templom megtekintése. Továbbutazás a szálláshelyre. Szállás Székelyudvarhelyen (2 éj) .
5. nap: Reggeli után a Békás-szorost tekintjük meg, részben gyalogosan, részben autóbusszal, majd folytatjuk utunkat a festői Gyilkos-tóhoz. Ezt követően Bucsintető érintésével Gyergyószentmiklóson áthaladva továbbutazás Szovátára, a híres gyógyfürdőhelyre, a sós vizű Medve-tóhoz. Majd Korondra látogattunk, a híres fazekasság központjába. Vásárlási lehetőség. Innen Farkaslakára utazunk, ahol Tamási Áron sírját tekintjük meg. Végül Székelyudvarhely következik, a város nevezetességeinek megtekintése. Visszatérés a szállásra.
6. nap: Reggeli után folytatjuk utunkat Tordára, a sóbánya megtekintése, majd Kolozsvárral ismerkedünk, gyalogos városnézés keretében a legfontosabb látnivalók: Házsongárdi temető, Mátyás király szobra, Mátyás király szülőházának megtekintése. Szállás Kolozsvár környékén, panziókban (1 éj).
7. nap: Reggeli után utazás Királyhágón át Nagyváradra. Rövid városnézés: püspöki székesegyház, Szent László hermája, ezt követően hazautazás Magyarországra. Határátkelés Ártándon. Érkezés Veszprémbe, az OMV-benzinkúthoz az esti órákban.
A programok sorrendje felcserélõdhet!
Belépőjegyek (az árak tájékoztató jellegűek és évközben változhatnak): LEI/fő
Belépődíjak (LEI) | ÁR (LEI/FŐ) | |||
Felnőtt |
Nyugdíjas (70+) |
Gyerek / Diák |
||
Vajdahunyad | Vár + helyi idegenvezetés | 31 | 16 | 7 |
Fotójegy | 15 | 15 | 15 | |
Berethalom | Erődtemplom | 15 | 15 | 15 |
Nagyszebeny | Székesegyház | 15 | 10 | 5 |
Segesvár | Templom | 12 | 12 | 7 |
Fehéregyháza | Petőfi-múzeum | 15 | 12 | 5 |
Sinaea | Peles-kastély | 65 | 50 | 40 |
Tölcsvár | Kastély | 70 | 50 | 50 |
Brassó |
Fekete-templom + helyi idegenvezetés |
20 | 15 | 15 |
Kézdivásárhely | Céhtörténeti múzeum | 15 | 10 | 7 |
Deáky panzi ebéd | Juhtúrós puliszka vagy | 40 | 40 | 40 |
Flekken | 65 | 65 | 65 | |
Marosvásárhely | Kultúr Palota | 25 | 15 | 8 |
Torda | Sóbánya idegenvezetéssel | 60 | 40 | 40 |
Bánffyhunyad | Református-templom | 5 | 5 | 5 |
Nagyvárad | Püspöki székesegyház-kincstár | 20 | 20 | 15 |